11/A A négy nagy történelmi egyház egyike a zsidó hitközösség. Foglalja össze a zsidó vallás kialakulását, a vallás három formáját: az ortodox, a konzervatív és a reform jellemzőit! Foglalja össze a zsinagóga zsidó vallásban betöltött szerepét, valamint az ismertess zsidó ünnepeket! Mire kell ügyelni vallásos zsidó vendégek menüjének összeállításánál? Soroljon fel zsidó ételeket!
Információtartalom vázlata
- A zsidó vallás kialakulása
- A zsidó vallás három formájának – ortodox, konzervatív, reform-jellemzői
- A zsinagóga szerepe a zsidó vallásban
- Ismertebb zsidó ünnepek
- Zsidó étkezési törvények
- Zsidó ételek
A zsidó vallás kialakulása:
A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint Isten szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Vörös-tengert, kivezette onnan őket (pészah). Ennek az idejét a vallástörténészek többnyire az i. e. 13. századra, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj-hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát a zsidó népnek. A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később Salamon – Dávid király fia – idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat Isten tiszteletére. (A Szentélyt i. e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a Második Szentélyt, azonban i. sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése. A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a Misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz – amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott – és a szefárd – amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak.) A 16. században Rabbi Joszéf Káró megalkotta a Sulchán Áruchot, a „Terített Asztal” című törvénykódexet, mely – Rabbi Mose Iszerles kiegészítéseivel – az egész zsidó világ törvénykönyvévé vált. Később, a 18. századtól kezdve az addig többé-kevésbé egységes zsidóságból különböző irányzatok alakultak ki. (ortodox, haszidok, reform közösségek és a konzervatívok)
A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. (A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.)
A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan kodifikált háláchá – azaz törvény – betartását követeli meg. A vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között. Ebben rejlik a zsidó nép kiválasztottsága. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Egyben ezzel segíti elő a Messiás eljövetelét, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.
A zsidó vallás három formája:
1) Ortodox: Az ortodox judaizmus, a zsidó vallás szigorúan törvénytisztelő útja. Hívei a hiteles zsidóság egyedüli képviselőinek tekintik magukat. Életük célja a micvák – azaz az isteni parancsolatok – megtartása, melyek végső formája a 16. században írt Sulchán Áruch – „Terített Asztal” – című törvénygyűjteményben van lefektetve.
A modern ortodoxia kialakulása válaszképpen jött létre a 19. századi reformok bevezetésére, melyek az addig többé-kevésbé egységes zsidóságban láttak napvilágot a felvilágosodás hatására. Az újításokkal szemben állást foglalók nevezték magukat ortodoxnak. Ez az irányzat a Mózes által a zsidó népnek átadott Tórát örökérvényűnek, megváltoztathatatlannak tartja, melyben Isten egyszer és végérvényesen kinyilatkoztatta akaratát, így abban semmilyen módosítást, attól semmiféle eltérést nem engedélyez.
Az ortodox zsidók a Tóra összes törvényét szigorúan megtartják, életük minden mozzanatát e szabályoknak vetik alá. Szellemi vezetőik a rabbik, akiket nagy tisztelet övez. Szigorú törvénytisztelő életmódjuk mellett az ortodox zsidók a hétköznapi világban élve minden olyan modern dolgot elfogadnak és beültetnek életükbe, amelyek nincsenek ellentétben a Tóra törvényeivel és szellemiségével. Idejük nagy részében Isten törvényeinek tanulmányozására törekednek, legnagyobb értéknek az Istennek tetsző életmódot és az ehhez nélkülözhetetlen tanulást tartják. Nagy hangsúlyt fektetnek a Talmud minél mélyebb tanulmányozására, melyben a legnagyobb ókori és középkori rabbik gondolatai, örök útmutatóként szolgálnak minden egyes nemzedékük számára.
2) Reform: A reform judaizmus – akiket sok helyen Haladó- (Progresszív), Angliában pedig Liberális Zsidóság néven ismernek – a 18. századi felvilágosodás hatására jelent meg, elsőként Németországban, majd fokozatosan teret hódított világszerte. Racionális, humanista jellegű irányzat, mely a zsidó identitást megőrizve kíván modern, felvilágosult életet élni. A vallás szokásait a modern világhoz kívánja igazítani, mely sok esetben az eredeti szabályoktól való elfordulást eredményezi.
A zsidó felvilágosodás – hászkálá – egyik legnagyobb alakja Moses Mendelson, német filozófus volt. Megreformálták a szertartásokat és a zsinagógai istentiszteletet, lerövidítették a liturgiát, a héber helyett nemzeti nyelven imádkoztak és megszüntették a nemek elkülönítését. Enyhítettek a vallási előírásokon, sok helyütt végül teljesen el is vetették néhányukat: például a táplálkozási előírásokat.
A reform judaizmus lehetővé teszi hívei számára, hogy válasszanak, mit szeretnének megtartani a zsidó hagyományból. Nem annyira a rítusokra, sokkal inkább az etikai törvényekre helyezi a hangsúlyt. A kinyilatkoztatást be nem fejezett folyamatnak tekinti. Úgy véli, a folyamatosan megújuló világban a zsidóságnak is mindig meg kell újulnia, állandó fejlődésben kell lennie, és mindig az értelemre alapozva kell az adott korban meghatároznia önmagát. Az erkölcsi előírások fontosságát tartja szem előtt és egyenrangú félként tekint minden emberre. Ma egyre több reform gyülekezet tér vissza a héber nyelvű istentiszteletre és egyre több törvényt igyekszik újra megtartani.
3) Konzervatív: A konzervatív judaizmus az ortodox és a reform irányzatok között helyezkedik el. A hagyományokhoz való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozza, ugyanakkor az új körülményekhez való alkalmazkodást is létjogosultnak tartja.
A konzervatív zsidóságot két különböző csoport formálta, az egyik csoportot a korábbi reform zsidókból, a mozgalomnak a zsidó törvények elutasítása miatt elidegenített része alkotta, míg a másikat a korábbi ortodox zsidóságból, az un. „szóbeli törvények” elutasítása miatt kiváltak alkották. Ezek a szóbeli törvények jelentik Istennek a Szináj-hegyen (Sínai-hegy) adott törvényei és a Sulchán Áruch közötti folytonosságot, és ezeknek, a zsidó szövegek és történelem kritikus tanulmányozása kedvéért való elutasítása sokak számára megengedhetetlennek tűnt, és az ortodoxok elhatárolták magukat azoktól. A konzervatív zsidók szerint zsidónak lenni egyszerre jelent a zsidó nemzethez és a zsidó valláshoz való tartozást és hittudósaik a Talmud bölcseivel, az ámorákkal értenek egyet, akik a zsidó törvények értelmezéséről és újraértelmezéséről folyó nyilvános vitákat támogattak.
A konzervatív irányzat úgy véli, a hagyományokhoz való ragaszkodás és az adott körülményekhez való alkalmazkodás, a zsidó vallásban mindig egyidejűleg volt jelen. Ez a szemlélet segítette fennmaradásában több ezer éven keresztül, ezért ezt tartják követendő útnak a mai korban is. Ily módon a konzervatív judaizmus is a háláchán – a zsidó törvényeken – alapszik, de rugalmasabban viszonyul a hagyományokhoz. Csoportjaik eltérő módon ítélik meg a törvény egyes tilalmait és az istentiszteleti modernizáció kérdését. Sokszor egymástól igen eltérő vallási gyakorlatot folytatnak. A konzervatív judaizmus liberális ága, a rekonstrukcionista irányzat (melynek célja a zsidóságnak a modern időkre való átértelmezése) – hasonlóan a reform mozgalomhoz – a nők teljes egyenjogúságát hirdeti, míg a szigorúbban törvénytisztelő formái az ortodoxiához állnak közelebb.
A zsinagóga szerepe a zsidó vallásban:
A zsinagóga „a gyülekezés háza, a zsidó istentisztelet helye. A szó a görög szünagógé, azaz „gyűlés” vagy „gyülekezés” szóból származik, indoeurópai eredetű.
Az ortodox zsidók és a legtöbb konzervatív zsidó zsinagógának hívja az istentisztelet helyét, egyes gyülekezetek azonban más szót használnak rá, bét tefillá, „imaház”). A karaita zsidók az arámi eredetű kenisszá, az Egyesült Államokban pedig a legtöbb reformzsidó és pár konzervatív gyülekezet a templom szót használja rá. A zsinagóga rendszerint egy nagy csarnokból áll (fő szentély, az imádkozás helye és itt található a béma és a frigyszekrény), kisebb helyiségekből tanulás céljára, valamint gyakran irodákból és egyéb, gyülekezés céljára szolgáló helyiségekből. Egyes nagyobb zsinagógákban külön helyiség szolgál a Tóra tanulmányozására, ez a bét midrás a „tanulás háza”.
A világ legnagyobb zsinagógája valószínűleg a jeruzsálemi Nagy Belz Zsinagóga. Európa egyik legnagyobb zsinagógája a budapesti Dohány utcai zsinagóga. A legnagyobb európai zsinagóga az ukrajnai Bratzlavban található.
Ismertebb zsidó ünnepek:a) Tu bisvát – Svát (hónap) 15-e a Fák újéve.
A természet szeretete már Mózes korában is fontos volt a zsidó nép számára, a gyümölcsfák védelme pedig különösképpen. Ezt igazolja az, hogy a gyümölcsöt termő fákat még háború idején sem volt szabad kivágni. Ennek egyik megnyilvánulása ez az ünnep is. Így minden fának ez a születésnapja.
A zsidó naptár szerint négy újév van: niszán hónap elseje a királyok és ünnepek újéve (a Tóra ezzel kezdi számolni a hónapokat, az alul található ünneplista szintén), elul elseje a tizedek újéve, tisri elseje Rós hásáná, a zsinagógai újév, a teremtés ünnepe, a naptári év kezdete, és svát hónap tizenötödike a fák újéve.
b) Táánít Eszter Eszter böjtje – zsidó gyász és böjtnap.
c) Purim a zsidó farsang. Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élõ zsidó közösség megmenekülésére emlékeznek. A purimhoz különböző vallási kötelezettségek (micvák) kapcsolódnak. Az első, hogy a zsidók meghallgassák Eszter tekercsének közösségi felolvasását a zsinagógában az ünnepet köszöntő este és reggel, mely alatt az évben egy alkalommal hangoskodhatnak is, sőt mi több kötelesség Hámán nevének említésekor zajt csapni. Egy másik előírás, az úgynevezett mislóach mánót (ajándékok küldése), azaz különböző finomságok küldése barátoknak, valamint adományt adni a szegényeknek, hogy ők se nélkülözzenek eme örömteli ünnepen. Mindennek betetőzéseként pedig lakomát csapnak, ahol a rabbik előírását követve annyit kell inni a nagy vigadalomban, hogy ne tudjanak különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között. Szokás ezen az ünnepen különböző jelmezekbe öltözni – szimbolizálva a szerencsétlenség és szerencse forgandóságát –, valamint purimi játékokat rendezni és különféle édességeket enni, mint például Hámán füle, flódni.
d) niszán hónap 1.- a zsidó királyok és az ünnepek újéve
e) Pészah (zsidó húsvét, pászkaünnep) az egyiptomi kivonulás ünnepe. A pészah mindig tavasszal, a természet éledésének idejében köszönt be, ezért is természetes, hogy a tavasz ünnepe (hág hááviv) névvel is illetik. Az ünnep után volt az első termések utáni áldozatok bemutatása a szentélyben.
f) A holokauszt niszán hónap 27. (a görög holokautóma szóból: „teljesen elégetett” égőáldozat). A szó a Szeptuagintából ered és („ami felmegy”), azaz a „teljesen elégő áldozat”-nak a tükörfordítása. Zsidó terminusa azonban nem ez, hanem a Soa vagy Soá, ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti. A holokauszt a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás neve, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul.
g) A Lág báómer az ómerszámlálás harmincharmadik napja. Az ómerszámlálás idején pestis pusztított Akiba rabbi tanítványai között. A járvány huszonnégyezer áldozatára a pészah és sávuót közötti gyásszal emlékeznek. Ilyenkor nem tartanak esküvőt, nem vágatnak hajat, tilos a tánc és a zene.
h) A Sávuót – a Hetek ünnepe a Szináj hegyi törvényadás emléknapja, az új kenyér ünnepe. A keresztény kultúrában (más tartalommal) megfelelője a pünkösd. A pészah óta tartó ómerszámlálás hét hétig tart, ezt követi a sávuót. A pészahi fizikai szabadulást a sávuóti szellemi, lelki szabadulás követi.
i) Tisá beáv, az első és a második szentély pusztulásának emléknapja. Az Tóra szerint (Számok könyve 13–14.) Isten ezen a napon döntötte el, hogy a kételkedés miatt negyven évig kell vándorolniuk a pusztában, hogy egy új nemzedék jusson csak be Kánaánba, az ígéret földjére.
j) Szlichot (jelentése bocsánat), az egyik legfontosabb zsidó imaalkalom és istentisztelet a ros hásáná előtti időszakban. Ilyenkor a hívő korán kel, számot vet az elmúlt év alapján, megbánja a rosszat és fogadalmakat tesz. Szokás ilyenkor énekkel, itallal és étellel felkészülni az imára, de a szlichot alatt böjt is szokta erősíteni a bűnbánatot. Szlichotkor szokás meglátogatni a temetőket (kever avot – sírok látogatása) is, emlékezve a mártírokra és elhunyt rokonokra. A szlichot tulajdonképpen nem csak egy nap, hanem egy felkészülési időszak a ros hásánára.
k) Rós hásáná – az év kezdete (feje) tisri elseje a zsidó zsinagógai újév, a teremtés ünnepe, a naptári év kezdete
l) Gedaljá böjtje, egy zsidó böjtnap, mely hajnaltól alkonyatig tart.
A böjt során Júdea igazságos helytartójára, Gedaljára emlékeznek a hívők, aki Ahikám fia és Sáfán unokája. A helytartót Izmáel ölte meg ezen a napon a Micpában tartózkodó zsidókkal és káldeusokkal együtt.
m) Jom kippur az engesztelés napja.
Ez az ünnep talán a legnagyobb a zsidó kultúrában. Nagyságát mi sem bizonyítja hitelesebben, mint maga a zsidó társadalom, amely egy teljes hónapot (elul) és még tíz napot szentel az ünnepre való felkészülésre (lásd: szlichot). Az ünnepet mintegy felvezeti a ros hásáná és levezeti a nem sokkal később tartott hosáná rábá (a szukot utolsó napja). Az ünnep fő célja, hogy megtérésre hívja a zsidó hívőket: Helyesen inkább a szombatok szombatja (sábát sábáton) név illik az ünnepre, hiszen ez az egyetlen nap, amelyre a háláchá böjtöt ír elő. Az evésen és iváson kívül tilos mosakodni, parfümöket használni, kényelmes bőrcipőt viselni, valamint házaséletet élni. A szombati szabályzások erre a napra fokozottabban érvényesek. Mindezek a szabályok a test sanyargatását tűzik ki célul, mely elősegítheti a megtérést, az ünnep lényegét.
n) Szukkót (lomb)sátrak, az úgynevezett Sátrak ünnepe, másként: Hag hasszukkót.
A szukkót hét napon át tart, zárásaként a nyolcadik napon a Smíni aceret, vagyis az őszi záróünnep követi. Több vidám vallási szertartás, sok ének és tánc kíséri az örömünnepet.
Az ünnep lényege, hogy kifejezze az Isten gondviselésében való bizakodást és hitet. Ahogyan a Mindenható a pusztában gondoskodott népéről, úgy ezután is fog. Éppen ezért teszi a Biblia az ünnepet az aratás, betakarítás idejére:
A hósáná rábá a zsidó hagyomány szerinti nagy segítségkérés napja. Ezen a napon a zsidó hagyományok szerint hétszer körbejárva a tóraolvasó asztalt, hozsánnákkal, segélykérő imákkal kiáltanak a vallásos zsidók az Örökkévalóhoz, majd fűzfagallyakat csapnak a földhöz, a bűnök lerázásának szimbólumaként.
Szokás az éjszakát olvasással tölteni, főleg a Tórát és a Zsoltárokat tanulmányozzák ilyenkor.
o) A Smini aceret a Sátrak ünnepe utáni nap, az őszi ünnepek zárónapja. Bár az imakönyv a smíni aceretet is örömünk idejének (zmán szimcháténú) nevezi, ez a nap nem a szukkót része, hanem egy másik ünnep. Ezen a napon már nem laknak és étkeznek a sátrakban sem. Általában a sátrak ünnepe lezárásának, vagy nyolcadik napjának tekintik és valóban le is zárja azt, de mégis előtérbe kerül egy másik ünnep, amely az aceret szó kétféle jelentéséből olvasható ki:
gyülekezetü
ü visszatartani, várakozni
E két jelentés összevonásából megalkotható az ünnep célja és jelentése, miszerint Isten összegyűjtötte a gyülekezetet, és késleltetni kívánja az elválás idejét, visszatartja még egy kicsit azt.
p) A Szimchat Tórá a Tóra örömünnepe.
Ezt a napot a zsidó bölcsek azért nyilvánították a Tóra örömünnepének, mivel a Tóra zsinagógai felolvasása (melyet ötvennégy hetiszakaszra bontottak) ezen a napon kezdődik és ezen a napon is fejeződik be. A Tóraolvasás folytonosságát, soha meg nem szűnését is jelképezi az ünnep. A nap leglátványosabb szokása a frigyszekrényből kivett Tóra-tekercsekkel kapcsolatos. Ilyenkor ugyanis énekelve és táncolva járják körbe hétszer a zsinagógát a tekercsekkel, igyekeznek mindenkit megtisztelni azzal, hogy viheti a Tórát. Ezt követően mindenkit egyenként felhívnak a Tórához, hogy áldást mondhasson rá.
q) A hanukka, felszentelés, a fények ünnepe egy zsidó ünnep. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak (ilyen még például Purim), abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Jézus Krisztus is rendszeresen feljárt megünnepelni a hanukkát (János ev. 10/22). Ezt az ünnepet ismerik leginkább a nem zsidók körében. Ez az ünnep a téli estéken különösen meghitt és sok vidámsággal teli. A gyerekek trenderlivel (hanukkai pörgettyű) játszanak, olajban sült finomságokat kapnak és hanukkai dalokat énekelnek, a nők pedig Hannára és hét fiára emlékeznek, akik inkább a mártírhalált választották, mintsem hogy megszegjék Isten törvényét és leboruljanak az idegen istenek előtt. A középkortól kezdve ezen az ünnepen ajándékot is kapnak a zsidó gyerekek, mert a karácsonyt megünneplő keresztényekkel szemben rossz érzés lenne nekik, ha ők nem lennének megajándékozva. Korunkban előfordul, hogy a hanukka minden napján ajándékkal kedveskednek a gyermekeknek, ezzel is erősebbé téve a vallási hovatartozás érzését.
A zsidó étkezési törvény: Tiltja a húsnak élvezetét, mely ered
1. azon állatoktól, melyek Mózes szerint tisztátalanok;
2. valamely megdöglött, vagy vad állat által széttépett (tréfá) baromtól, mely tilalmat a zsidó hagyomány minden állatra kiterjeszt, mely nem rituális módon vágatott le, vagy mely külső vagy belső sértelem, vagy betegség következtében nem életképes;
3. olyan állattól, melyet pogány szertartás szerint áldozatul mutattak be.
Tilos étel továbbá valamely élő állatból kivágott husdarab; a halvér kivételével mindennemü vér, melynek teljes eltávolítása céljából, a husdarabokat főzés előtt bizonyos ideig vizben kell áztatni s azután sóval kell behinteni; a faggyu és bizonyos hájas részek; a négylábuak hátulja, hacsak az abban szétágazó ideget (nervus ischiaticus) szakértően ki nem metszik. A szentirás ez utóbbi tilalmát a zsidó hagyomány minden tejben főtt husra, sőt a tejnek meg husnak együttes evésére kiterjeszti s innét a tej- és husételeknek szolgáló edények különválasztása a zsidó rituális háztartásban. Étkezések előtt mindenkor kötelező a kézmosás és az ezzel kapcsolatos áldás (bronho) elmondása. A kéz leöblítése sok esetben vallásos funkció. Kötelező a kézmosás az étkezés előtt, kenyér vagy kenyérféle fogyasztása előtt, étkezés után, asztali áldás elmondása előtt is. Zsidó ember ugyancsak áldást mond minden étel és ital fogyasztása előtt, valamint az étkezés befejezésekor.
A vallásos zsidó emberek kóser ételt fogyasztanak, ami többek között azt jelenti, hogy húsfélét csak vágott patájú és kérődző állat húsából, illetve szárnyast is ehetnek. A megengedett húsételeket megfelelő előírás szerint kisózás és öblítés útján kell vérteleníteni, minthogy a vér mindenféle élet alapvető lényege. Disznóhúst egyáltalán nem ehetnek. Mind a vágott patájú és kérődző állat mind pedig a baromfi csak zsidó rítus szerint, az erre a célra kiképzett metsző által vágottan ehető.
A hús- és tejterméket nem szabad összekeverni, és egymás után enni. Tejtermék után húst félóra elteltével lehet fogyasztani. A zsidó háztartásokban külön kell tárolni a húsos edényeket, és külön a tejeseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése