2012. május 27., vasárnap

Művelődéstörténet 3. tétel


  • Mit értünk kereszténység alatt?
  • Nevezze meg a kereszténység három ágát
  • A miskolci Avasi templom és a soproni Szent Mihály-templom bemutatásával foglalja össze a gótika kialakulását és stílusjegyeit!
  • Sorolja fel a Dunántúl közismert gótikus építményeit!
Információtartalom vázlata:

  1. A kereszténység meghatározása
  2. A kereszténység három ága
  3. A gótika kialakulása és stílusjegyei
  4. A miskolci Avasi templom bemutatása
  5. A soproni Szent Mihály-templom bemutatása
  6. A Dunántúl közismert gótikus építményeinek felsorolása


A népszámlálás adatai alapján Magyarországon az emberek 74%-a valamely keresztény egyházhoz tartozik.

Az időszámításunkat Jézus születéséhet igazítjuk. Jézus a Jordán folyóban keresztelkedett, tevékenységét 30 évesen kezdte meg. Isten fiának tekintjük. Szolgálatát csodák kísérték: holtak feltámadása, halálos betegségből való felgyógyulás, vízen járás. Ezek a csodákat még a vele ellenséges csoportok sem tudták tagadni, ezek tagadhatatlan csodák voltak.

A keresztény hitvallás szerint a csodák a Szentlélek művei. Jézus életének csúcspontja az előre megjósolt kínhalála. Korrupt főpapok Jézust elfogatták és a római hatóságoknak átadták. Időszámításunk szerint 25-26-ban volt a keresztáltali kivégzése.

Kivégzése és eltemetése után többeknek megjelent, ez tanítványainak biztosíték volt arra, hogy feltámadt. A zsidók nem tekintették messiásnak, mivel az Ószövetségben megírt messiás jelek nem teljesedtek be élete során. A keresztény értelmezés ezt feloldja.

Élete során tanította tanítványait, akiket apostoloknak ( küldötteknek) nevezett. Közülük 12 kiemelkedett , de az igazán kiemelt Péter apostol volt.

Feltámadása után megjelent előttük és elmondta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, várják meg a Szentlélek eljövetelét. Összegyűltek 12-en várni az eljövetelét, ekkor született meg az egyház, ekklészia=a kihívottak közössége.

A tanítványok működésének középpontjában az evangélium hirdetése állt. Evangélium jelentése örömhír, jó hír, amely azt üzeni, hogy megszületett az egyház.

Pál apostolt másképpen a pogányok apostolának nevezik. (Pálfordulás)

A Pálfordulás után futótűzként terjedni kezdett a hit a Római Birodalomban.

Első állami szintű keresztényüldözés: Claudius császár nevéhez köthető. Illetve Néró nevéhez, aki felgyújtatta Rómát, majd a keresztényeket nevezte bűnösnek. Péter és Pál apostol kivégeztetése is az ő nevéhez köthető.

A pogányság és a kereszténység közötti feszültség legfőbb oka az, hogy az idegen istenek imádása tiltott volt az egyházon belül ( bálványimádás).

300. – Nagy Konstantin császár. Életét megtérésnek tekintjük. Látomások járultak hozzá a megtéréséhez a csatái során. 313 után tényleg kereszténynek vallotta magát.

325. – niceai zsinat. Évszázadokra előre meghatározta a keresztény vallást. Kettévált a Keleti és a Nyugati egyház. Pápát nevezték ki a nyugati egyház vezetőjének és nagy tekintéllyel ruházták fel.


Gótika: 1250-1500.

Gótika jellemzése:

-          Az olaszok által a XVI. Századtól gótikusnak nevezett művészet a román stílusból a XII. század második felében alakult ki Franciaországban. Itália számára mindvégig idegen maradt, Európa északi részén viszont hamarosan elterjedt és mély gyökeret vert. Különösen hosszú ideig élt Franciaországban, Németországban, Angliában és Magyarországon, helyenként még a XVI. Századig is fennmaradt.

-          Életszeretet és vallásosság jellemezte a művészetet.

-          A szimbolikus ábrázolás bonyolultabbá válik.

-          A gótika épületigényei ugyanazok, mint a román korban. Továbbfejlődnek a lakóházak, a várak és várkastélyok, a városkép és a középületek. A falvakban a kisnemesek vagy gazdagabb parasztok udvarházakat emelnek.

-          A gótikus építészet stílusjegyei: a jellegzetes tér- és tömegalakítás, a szerkezeti rendszer és a részletformák a nagy francia székesegyházakon alakulnak ki. Téralakításukban a legfőbb törekvés a román stílusban kiérlelődött alaprajzi elrendezés és felépítés továbbfejlesztése: a térrészek egyesítése áttekinthető, magasba törő, erősen bevilágított tér együttessé.
A térelrendezés általában hosszanti.
A többhajós térrészek általában bazilikás felépítésűek. Az egységesebb terű csarnoktemplomok (és terem templomok, amik főleg Kelet- és Közép- Európában voltak elterjedve), bár egyes vidékeken korán is előfordulnak, a kolduló rendeknél és a késői polgári gótikában válnak gyakorivá.
A hajók térarányai általában igen karcsúak. A főhajók magassága a francia székesegyházakban a szélesség két-háromszorosa. Kelet és Közép-Európában zömökebbek.
A terek lefedése túlnyomó részben boltozatos, kezdetben hatsüveges, majd gótikus keresztboltozat. Angliában korán megjelennek a bordák szaporításával kialakuló, a boltmezőket egységbe fogó csillag- és hálóboltozatok.



Gótikus templomok:

-          Miskolci Avasi Templom: műemléképület, háromhajós, toronynélküli, csarnoktemplom. 1365-ben épült. 1544-ben elpusztították a törökök, átépült protestáns templommá.

-          Szent Mihály Templom: soproni bencés templom, római-katolikus templom, 1280 körül kezdték építeni a szerzetesek számára. Korai gótikus szentéjjel rendelkezik.


Művelődéstörténet 2. tétel


Művelődéstörténet 2. tétel



Ismertesse a református vallás kialakulását, mutassa be alapítóját!

Miért lett a 2009-2014 közötti időszak a vallásalapító emlékévei időszaka?

Ismertesse a református vallás és templom jellemzőit, a református vallás legnagyobb ünnepeit!

Mutassa be a budapesti Kálvin téri református templomot, a debrecenit és a ceglédit!

Miért mondják Debrecenre azt, hogy a „kálvinista Róma”?

Milyen szerepet töltött be a református egyház életében Svájc?



Információtartalom vázlata:

  1. A református vallás kialakulása, alapítója
  2. A református templom és vallás jellemzői, a református vallás legnagyobb ünnepe
  3. A budapesti Kálvin téri református templom bemutatása
  4. A debreceni református nagytemplom és a ceglédi református templom összehasonlító bemutatása
  5. Svájc jelentősége a református egyház életében

A kereszténység 3 ága:

- protestáns: a XVI. Században vált el a protestáns egyház a katolikus egyháztól.

- katolikus

- ortodox



A protestáns szó eredete:

„protestál” = ellenez, tiltakozik à A szász fejedelmek a wormsi zsinat ellen tiltakoztak.



A vallás alapja a Biblia. Az üdvözölés Isten kegyelméből adatik. A későbbiekben a protestáns egyház továbbszakadt 3 fő részre: evangélikus, református, kálvinista.

A katolikus egyház tagadásában egyetértenek.

Elvetik:

-          A pápa, a püspökök és Szűz Mária csalhatatlanságát. Nem isteni tekintélyek számukra.

-          Nem hívják segítségül a szenteket.

-          Nincs búcsújárás.

-          A papi fogadalmat nem fogadják el.

A katolikus 7 Szentségből csak kettőt fogadnak el, az úrvacsorát és a keresztséget.

A reformáció legfőbb célkitűzése az apostoli szegénység visszaállítása volt, illetve a katolikus egyház fényűzésének megakadályozása, mivel a katolikus egyház hanyatlott erkölcsileg.



A református vallás követői elsősorban a polgárságból kerültek ki, de támogatásra találtak a nagybirtokosok között is, mivel a nagybirtokosok meg akarták szerezni az egyházbirtokokat. A vallás követőihez a parasztok is csatlakoztak. Remélték, hogy a szociális különbségek meg fognak szűnni.



1517. október 31-én Luther Márton ( 1483-1546) kitűzte 95 pontból álló követelését a wittenbergi vár kapujára. 95 pont néhány tartalma: Elítélte a búcsúcédulák árusítását, elutasította a bűnbocsánat pénzért való megvásárlását.

Október 31-e a reformáció napja: Szlovéniába, Németországban és Svájcban munkaszüneti nap. Az ellenreformáció áldozatairól emlékeznek meg a reformáció napján.

1521-ben a pápa kiközösítette Luther Mártont ezekért a pontokért. Ekkor Wartburg várába menekült Luther,  III. Frigyes szász fejedelem védelme alá vonta Luthert.

Ekkor, 1522-ben Luther  lefordította német nyelvre az Újszövetséget.

1534-ben kiadták az első német nyelvű Bibliát.

1546-ban Luther meghalt.

Az irányzat vezetését genfi Kálvin János vette át.



Münzer Tamás: Az anabaptisták mozgalmának vezetője volt. „Újrakezdők mozgalma”

A parasztok mellé álltak. A vagyoni, társadalmi egyenlőtlenségeket meg kell szüntetni, az egyházi vagyon legyen felosztva.



Ulrich Zwingli: Kálvin halála után ő vitte tovább a kálvinista tanításokat.

Predesztináció: eleve elrendelés elve: Üdvözölésünk a születés pillanatában már el van döntve.

Még egyszerűbb istentiszteletet vezetett be. Franciaországban, Angliában, Németalföldön, Magyarországon terjedt el.



1529. Speyeri Birodalmi Gyűlés

V. Károly kimondta, hogy Luther hívei megmaradhatnak hitük mellett, de nem terjeszthetik azt. Ez ellen léptek fel, tüntettek.

A protestáns fejedelmek szövetségre léptek a császár ellen, harcoltak évtizedeken a császár ellen. De nem sikerült leszámolni a császárral.

A vallásvitát lezárta: 1555. (Augsburgi vallásbéke.

„Akié a föld, azé a vallás!” (vallási függetlenséget kaptak)



A katolikus vallás megújulása következett, az ellenreformáció.

III. pápa, Loyolai Szent Ignáchoz köthető, Megszervezte a pápa seregét, a jezsuita rendet 1540-ben.



Tridenti zsinat 1545.



Célja a katolikus egyház tekintélyének visszaállítása, a búcsúcédulák visszavonása.

Az ellenreformáció erőre kapott, a katolikus egyháznak egyre több hívője lett.

A protestáns törekvések fontos eredménye: mindenki anyanyelvén érhette el a Bibliát, később anyanyelven tartották a szent miséket.



2009-2010. A református vallás vallásalapító időszaka:

Kálvin születésének 500. évfordulója alkalmából tartják. A Kálvini Bizottság meghosszabította az ünnepléssorozatot 2014. (2014. Kálvin halálának 450. évfordulója)



Református templom jellemzői:

-          szerény díszítés

-          esztétika és a funkció egyaránt fontos a belső építészetben

-          népi motívumok adják a díszítőelemeket, a szószéken, a karzatpárkányon, a mennyezeten jelennek meg ezek.

-          Úrasztali Terítő

-          A templomban csendben kell lenni.

-          Fedetlen test ( váll, láb) nem illendő.

-          Nincsen szent hely.

-          A szószékről csak felszentelt személy beszélhet.

-          A szószék közelében található a Mózes-szék, ide csak lelkész, felszentelt személy ülhet.

-          Régen kijelölt helye volt a férfiaknak, a nőknek, a gyerekeknek, a lányok, fiúknak.

-          Belépéskor nem kell letérdelni.

-          Mielőtt leülnek főhajtással tisztelegnek.



Keresztelés:

Általában a vasárnapi istentisztelettel egybekötött alkalom. Az istentisztelet elején kerül rá sor. Fontos a keresztszülők jelenléte.

Elismeri a felnőtt keresztséget is, ekkor ő válaszol a feltett kérdésekre és nem a szülők.



Konfirmáció:

 Hitbéli megerősítést jelent. Egyben a legfontosabb családi esemény.

Innentől válik a gyülekezet tagjává a hívő. Felnőttkorban tudatosan megerősítheti hitét a hívő.



Templom jellemzői:

-          nem jellemző egységes forma

-          sok helyen felváltva használték a reformátusok és a katolikusok is a templomot  az ellenreformációig

-          ideiglenesen máshol is tarthatták az istentiszteletet



Kálvin-téri református templom

A legismertebb fővárosi templomok egyike. Épülete műemlék. Klasszicista épület. Hild Vince tervei alapján készült a 19. század első felében. A déli oldalon található egy üvegfestmény sorozat ( keresztény szimbólumokat tartalmaz) Ruth Miksa tervei alapján készült.

A templom fő homlokzatául magasan kiemelkedik a buzogány díszítésű torony.

Szószék feletti Hang dísz, betű, (orgona), Hild József műve.



Debreceni református templom

Klasszicista stílusú. Debrecen legjellegzetesebb épülete. Az ország legnagyobb református temploma. Magyarországon a református egyház jelképe, ezért nevezik a „kálvinista Rómá”-nak. (református egyház legfontosabb szimbóluma)

Két torony zárja le. Elől timpanon található dór oszlopcsarnokkal. 60 méter magasak a tornyok a csillaggal. Falai fehérek, díszmentesek. A torony teteje barokk stílusú. A templomon belül Kossuth széke található. 2 orgona található a templomban.



Ceglédi református templom

Kéttornyú. Klasszicista stílusú. Kupolás főépülettel rendelkezik. Görögkereszt alaprajzú épület. Hild József tervei alapján készült. A kupola 60 méter magas. 1936-ban újították fel, mivel megsérült.